Inspiráció

innen:

http://www.tutireceptek.hu/toszkan-paradicsomleves

és innen:

http://livingkitchen.postr.hu/toszkan-paradicsomleves

Anyagigény:

• 8 paradicsom
• 3 nagy gerezd fokhagyma
• 1 fej vöröshagyma
• 2 szelet szeletelt kenyér (1 hetes, de persze semmi baja, éljenek a tartósítószerek)
• 3 dl homemade alaplé
• jóóóó sok friss bazsalikom
• 1 itipöti sűrített paradicsomkonzerv, ami igazából üvegben volt

Eszközigény:

• lábos, amibe elfér 8 paradicsom
• fokhagymanyomó
• botmixer

A történet

1. a paradicsomok aljára keresztet vágtam és kivágtam a tetején a zöld részt, de nem az egész csumáját

2. feltettem őket vízbe főni, de rohadtul nem főztem őket eléggé, úgyhogy háborús övezetté vált a konyha mire leszedtem a héját. (Ja amúgy azért kell őket RENDESEN megfőzni, mert akkor tök jól lejön a héja és azért is kellenek a keresztek az aljára. Elvileg látszik a vízben, hogy felpöndörödött a héja, akkor jó már. Na én ezt nem vártam meg).

3. olivaolajon üvegesre pároltam az apróra vágott vöröshagymát (én mindig szoktam önteni alá egy kis vizet, mert akkor tuti párolódik is kicsit + nyerek időt elvégezni mindenféle más előkészületet).

4. rányomtam a 3 gerezd fokhagymát (mert végre van normális fokhagyma nyomóm, juhéééj)

5. nem sok időt adtam a fokhagymának, hogy huncutkodjon a vöröshagymával, már meg is kapták a nyakukba a lecsupaszított paradicsomokat. Paradicsomok belső szervei nálam maradtak, jók azok benne.

6. Ezt hagytam szanaszéjjel főzni,  néha vandálkodtam a fakanállal, hogy széjjel menjenek a parák, de nem sokat törődtem vele. 9/4-es lángon.

7. Hozzáadtam a kisüveg sűrítményt, annak örült (Sparban leltem, nekem szimpibb, mint a konzerv, de igazából mindegy).

8. Jött rá a sok-sok bazsalikom, had főjjön az is kicsit. Nem aprítottam, semmit nem csináltam vele, csak beledobtam, elkevertem és kész.

8. Nem volt itthon alaplé, úgyhogy gyártottam egyet, mert nem akartam leveskockát használni. Szóval forróvízbe raktam sót, borsot, paprikát, majorannát, petrezselymet, babérlevelet, kakukkfüvet, tárkonyt. Szóval kb majdnem mindent, amit találtam itthon. Ezt szűrőn keresztül adtam a leveshez.

9. amikor már minden széjjel trancsirozódott, akkor adtam hozzá a szétcincált két szelet kenyeret (ezzel az égvilágon semmit nem csináltam, csak széttépkedtem) és az alaplevet, szűrőn keresztül. Nem túl sokat, mert azt akartam, hogy sűrű maradjon.

10. Így még főzödött egy kicsit, amíg széjjel nem főtt minden, bele nem punnyadt a kenyér.

11. Nekem jobban tetszett krémesebben, úgyhogy botmixerrel összeszexualizáltam az egészet. Az állaga jobban hasonlít egy főzelékére, mint a levesére, a kenyér is azért kell bele, hogy jó sűrű legyen benne, szinte megáll benne a kanál. A turmixolástól viszont kellően krémessé válik az egész, szóval perfekt.

12. Volt itthon mozarella, úgyhogy tépkedtem bele. Ilyen lett:

Ezt a blogot nem azért kezdem el írni, hogy egyszer én legyek a TV Paprika sztárja, a csajos műsorok szakisztárbloggere és a női lapok gasztrotuticsaja.

Azért írom, mert a memóriám befogadóképessége korlátozott. Ergó lekorlátozódik a nevem, születési dátumom, lakcímem, telefonszámom kombinációra. Ja meg valami felfoghatatlan módon tudom a TAJ kártyám számát is, ami azért hasznos, mert 10 éve elveszett. Na mindegy.

Szóval én olyan dömperesen főzök. Kitalálok valamit (ez a legnehezebb fázisa a dolognak általában), aztán elolvasok csomó receptet és mindegyikből elveszem, ami tetszik (meg ami van itthon).

Szóval itten aztán nem lesz semmi új felfedezés, mert annyira nem vagyok kreatív meg elkötelezett a főzés iránt, hogy kitaláljak dolgokat, inkább csak összegyűjtöm, nekem, mi, hogy sikerült.

Nem tudom, hogy mi hogy és miért viselkedik a konyhámban úgy, ahogy csak örülök, ha jófajta végeredmény születik a kotyvasztásból.